Az SZTE versenyén kiderült, kik a legjobb földrajzos középiskolások a...
A Jakucs László Nemzetközi Középiskolai földrajzverseny Magyarország, sőt az egész Kárpát-medence legtöbb középiskolai tanulóját megmozgató földrajzversenye. Februárban 478 csapat 956 középiskolása...
View ArticleA kémiai Nobel-díjas Brian Kobilka volt a Nemzeti Tudósképző Akadémia vendége
Hatvankét középiskola 450 tehetséges diákja, valamint az élettudományok területének 180 egyetemi hallgatója vett részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia által hagyományosan Szegeden megtartott...
View ArticleSzegeden mutatták be jógyakorlataikat az ország gyakorlóiskoláinak...
Több mint egy évtizedes hagyománnyal büszkélkedhet a Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége vezetőpedagógusoknak szervezett konferenciasorozata. E hagyományt folytatva szervezte meg az SZTE két...
View ArticleKincsvadászat Kelen Annával
Április 22-én Mentorháló-előadáson a TV2 Kincsvadászok c. műsorából is ismert Kelen Anna művészettörténész, a Virág Judit Galéria szakembere a galériák, aukciók és műkincs-kereskedelem világába...
View ArticleNyílt nap angol egészségtudományi szakfordító- és kommunikátorképzésekről
Az egészségügyben használod az angolt? Oktatsz angolul? Vannak külföldi kollégáid, hallgatóid, pácienseid? Tanulnál még többet, plusz keresetre is vágysz? Érdeklődsz az egészségügyi szaknyelv iránt?...
View ArticleTöbb mint negyven éve gyógyítja a szentesi betegeket az idei Dr. Bugyi István...
A jemeni származású, de mára már tősgyökeres szentesiként tisztelt sebész főorvos, Dr. Mokbel Abdul-Wadood Ahmed vehette át 2024. április 18-án a Dr. Bugyi István Emlékérmet. A díjat harmincöt éve...
View ArticleSarkantyús teknőst fogadott örökbe a Szegedi Egyetemi Énekkar
Örökbe fogadta a Szegedi Vadaspark legidősebb állatát, a közel 70 éves sarkantyús teknőst a Szegedi Egyetemi Énekkar 2024. április 18-án. Az örökbefogadói oklevelet a park igazgatója, Veprik Róbert...
View ArticleFöld Napi programok a Szegedi Tudományegyetemen
A Föld napja alkalmából számos egyetemi intézmény szervez érdekes, környezettudatosságot erősítő, szemléletformáló programokat. Ezeket gyűjtöttük csokorba.
View ArticleA koncerten ott van az egész lényem – vallja Várjon Dénes Kossuth-díjas...
A Szegedi Tudományegyetem idei Egyetemi Tavaszának ígéretes eseménye lesz Várjon Dénes Kossuth-díjas zongoraművész koncertje április 24-én 19 órától az SZTE rektori épületének dísztermében....
View ArticleAz SZTE és a Nobel-díj – Alkotói pályadíjakat adott át Karikó Katalin
„A Szegedi Tudományegyetem és a Nobel-díj” alkotói pályázattal folytatódott az SZTE ismeretterjesztő kampánya. A TikTok-videó kategóriára középiskolások és szegedi egyetemisták, míg a plakát és vers...
View ArticleFöld napja a Szegedi Tudományegyetemen: szemétszedés és rovarhotel
Egyetemi épületek környékén szedték az eldobált szemetet a Szegedi Tudományegyetem dolgozói, akik a Föld napján, április 22-én csatlakoztak a TeSzedd! elnevezésű akcióhoz. Sok cigarettacsikktől,...
View ArticleSzóbeli felvételi meghallgatást tartottak a szegedi orvosi karon
A felvételizőknek és a felvételiztetőknek is újdonság volt az orvoskarokon ismét bevezetett szóbeli meghallgatás. Tartalmát tekintve teljesen megújult a program, hiszen nem szakmai tantárgyakból...
View ArticleTeltházas koncertet adott a Lalaith zenekar
Az Egyetemi Tavasz rendezvénysorozaton tartotta meg első koncertjét a figyelemreméltó Lalaith zenekar. Az Egyetemi Zenei Versenyre alakult együttes előadását a No Milk Today pubban láthatta a közönség.
View ArticleA CAS Software Kft. kapta az idei SZTE Alma Mater díjat
Tizennyolcadik alkalommal adták át az SZTE Alma Mater presztízsdíját április 23-án, amelyet a Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete minden évben azon cégnek ítél, amely kiemelt foglalkoztatója...
View ArticleSikeres volt az első Báthory történelem tanulmányi verseny
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történeti Intézet Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék, valamint az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola közösen...
View ArticleA tavaszi félévben is nagy siker volt a SZTEsi Aerobik Maraton
Nagy érdeklődés kísérte az Aerobik Maratont, a SZTEsi Maraton Programsorozat harmadik eseményét. A korábbi alkalmakhoz hűen a résztvevők létszáma ismét meghaladta a 300 főt április 17-én az SZTE...
View ArticleAnyák napja az SZTE-n: virágültetéssel és zenei programokkal várják a családokat
2024. május 4-én a Szegedi Tudományegyetem Családbarát Egyetem anyák napja alkalmából rendezvényt szervez, melyre szeretettel várják az SZTE munkatársait gyerekeikkel, unokáikkal. A program hívó...
View ArticleA tanárképzés múltjáról, jelenéről és jövőjéről tanácskoztak az SZTE-n
A pedagógusképzés aktuális kihívásairól, az elmúlt években történt változásokról is beszámoltak az előadók azon a konferencián, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Központja tízéves...
View ArticleAz SZTE csapata is indul az Egyetemek Regattáján, az Evezős Európa-bajnokság...
A nyolcasok az Európa-bajnokság versenypályáján, szombaton versenyeznek az esemény teljes közönsége és kiemelt médiafigyelem előtt.
View ArticleZenei utazásra invitált Tóth Jonathan és barátai koncertje
Egyedülálló zenei élményt kínált az Egyetemi Tavasz programsorozaton az SZTE tehetsége, Tóth Jonathan és barátai koncertje. Az érdeklődők április 23-án a Rektori Épület dísztermében tekinthették meg...
View Article