Óriási volt az érdeklődés a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar szervezésében megvalósult, első Jogász Karriernap iránt. Az eseménynek 2023. október 10-én a felújított főépület adott otthont. Köszöntőt mondott Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja, majd bemutatkoztak a jogi kar egyes, jogász karrier életpályát támogató programjai, a legnagyobb jogászi hivatásrendek, és az egyes hivatásrendek képviselői is. A hallgatók valós képet kaptak arról, mely területeken és hogyan gyakorolhatják a jövőben hivatásukat.
↧